- Át lehet hozni valamit az amerikai politikai kultúrából ide Óbudára, vagy Ön nem ilyen nagy gondolatokkal érkezett, hanem csak azzal, hogy előbb megnézni, milyenek a helyi viszonyok és hogy egyáltalán lehet-e valamit kezdeni Magyarországon, aztán majd meglátja?

- Is-is. Merjünk nagyok lenni - mondja a miniszterelnökün k Orbán Viktor, én ebben hiszek. Hiszem azt, ha az embernek vannak elképzelései, akkor meg is tudja valósítani. Át lehet hozni egy mentalitást a tengerentúlról. Én is igyekszem ezt tenni a mindennapokban, mert ez pozitív hozzáállás az, ami az amerikaiakban megvan és ez az, ami itt minden magyar számára példamutató lehet. Az elmúlt tizenhat év alatt, amióta itt élek, azt tapasztalom, hogy igen, néha a magyar emberek csüggednek, belefáradnak a szürke hétköznapokba, fáradtak és hajlamosak feladni. Az Egyesült Államokban a szürke hétköznapokon is azon dolgoznak, hogy hogyan süssön a nap. Egyfolytában azt keresik, hogyan lehet valami jó, vagy ha már elég jó, hogyan lehetne még jobbá tenni. Sosem elégednek meg az adott helyzettel, sosem törődnek bele semmibe és addig mozgolódnak, amíg meg nem valósítják a céljukat. Ezt a mentalitást próbálom terjeszteni Magyarországon is.

Az Óváros

- Mi az, amit Óbudán megváltoztatatna?

- Óbuda szerencsés helyzetben van, mert Magyarország második legnagyobb kerületéről van szó. Egy rendkívüli dinamikus „város”, amely lüktet és áramlik. A lakosaiban pedig egyfajta halvány optimizmus érződik, legalábbis én ezekkel a tapasztalatokkal találkozom nap mint nap, amikor megkeresnek. A helyiek bizakodóak és ha olykor csüggednek is, az nem azért van, mert nem tudják kifizetni a számlájukat, hanem azért, mert azo n felül, hogy vannak pillanatnyi nehézségeik, még reménykednek. A gond csupán az, hogy azt még nem tanulták me g, hogy a reményt hogyan váltsák bizalommá. Hogy érthetőbben fogalmazzak, az embereknek meg kell tanulnia hinni a reményben. Az ugyanis hitbeli kérdés, ki, hogyan áll valamihez. Óbuda jól muzsikál, csak egy kis türelemre lenne szükség. Én is azon dolgozom, hogy minden elképzelés, amivel megkeresnek vagy minden olyan, amit közösen megfogalmaztunk, megvalósuljon.

- Milyen elképzelésekről van szó? Tudna konkrétumokat említeni vagy ez még hétpecsetés titok?

- Az egyik, amint jómagam „ügyködök”, egy drogprevenciós program, amit a tavalyi év végén édesapámmal kezdtünk el. Igaz, hogy Magyarország csak néhány hónapja ismeri ezt a projektet, de az édesapám harmincöt éve az igazgatója, koordinátora a Listen magazin programnak, amely az Egyesült Államokban csak Los Angelesben négyszáz iskolában van jelen. Ha ezt sikerül Óbudán is meghonosítani, az nagyban segít majd egy egészségesebb életet kialakítani és nem csak a kerületben. A lényege az, hogy elrettentő képet mutat a fiataloknak, akik még nem nyúltak drogokhoz, de a legérzékenyebb és legbefolyásolhatóbb korosztályként leginkább veszélyeztettek és emiatt a legkedveltebb célcsoportjai a dílereknek. A másik szívügyem, amin az Amerikaiak a Magyarokért Közhasznú Alapítvánnyal együtt dolgozom, az az Új Hangya, amely szintén országos projektnek terveztünk. Ez egy komplex agrárprogram. Régen jól csengett a hangya név, mert mindenki tudta, miről szól, ma Magyarországon talán elfelejtették az emberek, hogy a magyar árut jó minőségben, olcsón is meg lehetne venni. Mi hiszünk abban, hogy a magyar termékek, a magyar áruk a mi boltjainkban elsőbbséget kell, hogy élvezzenek és már látok is Óbudán egy ilyen mintaboltot a lelki szemeim előtt. Ebben az ügyben már miniszteri szinten folynak a tárgyalások és bízom benne, hogy minél hamarabb megvalósíthatjuk.

- Talán már ki is választották, kinézté k a helyszínt?

- Nem, konkrétan az még nincs meg. Bár lehet, hogy a kerületi polgármester már tudja, hol szeretné megvalósítani. Ő már találkozott a programmal, Balogh Gyula, az alapítvány elnöke kezdeményezett vele egy találkozót. A döntést a polgármester úrra bízom. Remélem, hogy a legjobb helyet találják meg a mintaboltnak, amelynek a sikere fontos abban, hogy az országban máshol is megnyílhassanak hasonló új hangya pontok.

Óbudai hangulat

- Óbudáról azt szokták mondani, hogy olyan, mint egy kis gyöngyszem, csillog és hogy  Budapestnek nemcsak a része, de különleges helyszíne is. Lát-e valami olyat, amely megragadta a figyelmét azért,  mert jó lenne rajta változtatni? Most leomló külsejű házakra és lepusztult telepekre, közterületekre gondolok.

- Önkormányzati képviselőként az a dolgom, hogy rendszeresen végigjárjam a saját választó körzetemet, de nemcsak azt, azon belül mást is. Van egy ilyen terület és ez a Gázgyár lakótelep. Ez a rész a maga elhanyagoltságában még hordoz egy olyan feeling-et, amit azt hiszem, az ott élők ismernek a legjobban. Ők szoktak a leggyakrabban megkeresni azzal, hogy mit szeretnének az ő gázgyárukból kihozni. Régen működött ott fodrász és a hangya bolthoz hasonló ábécé, meg volt színház is, ma már csak a falak állnak. Tudtommal több, mint nyolcszáz ember lakóhelye ez a lakótelep, akik mind azt szeretnék, ha ez a terület lenne a működő, pulzáló, kis lüktető szíve Óbudának és erre alkalmas is. Egy elrejtett, kis helyen van és szívügyemnek tartom, hogy a ciklusom alatt valamit tegyek értük. Reményeim szerint sikerül a mintaboltot náluk megvalósítani, persze, ha a polgármester úr jobbnak látja máshol, akkor igyekezni fogok valamivel kompenzálni a gázgyári lakótelep lakóit. Megérdemelnek egy szebb környezetet.

- Mit tart eddigi tevékenysége legnagyobb sikerének?

- Ami Óbudához kötődik az talán az, hogy tíz éve már, hogy a Hír Televízió munkatársa vagyok. Én ezt mindenképpen sikerélményként élem meg, mert amerikai magyar állampolgárként most adott lenne a lehetőség arra, hogy ezt az interjút egy pálmafás tengerparton készítsük el, koktélt szürcs ölve, de én szeretem Óbudát és nemcsak Óbudát, egész Magyarországot is. Én itt, a harmadik kerületben találtam meg önmagamat az elmúlt tíz évben és büszke vagyok, hogy annyi energiát tudtam belefektetni abba, amit ma Magyarország első hírcsatornájának neveznek, büszke vagyok rá, hogy az alapító tagja lehetek.

Óbuda, Fő tér

- Nemrég szó esett arról, még vitatkoztak is róla az Ön párttársai, hogy Budapest kerületeit esetleg városokként kellene kezelni, Budapestet pedig nem fővárosként, hanem megyeként. Ha ebből megvalósult volna valami, Óbuda megint külön várossá vált volna, de úgy emlékszem, még törvényjavaslat sem született belőle. Ön szerint jó lenne, ha függetlenedne?

- Ez egy olyan kérdés, amelyben azért nehéz állást foglalnom, mert én csak egy kerületben és annak is csak egy bizonyos szegmensében csak egyetlen önkormányzati képviselő. Tehát mindenképpen kerületben gondolkodom. Egyébként Óbuda több, mint város. Olyan hangulata van, amelyet más kerületekben nem tapasztalok. Érződik az ősi múltja. Ott van például az Aquincum a Szentendrei úton kifele menet, szóval van itt valami a levegőben, ami miatt különleges ez a terület. Nem hinném, hogy nekem azért kellene dolgoznom, hogy Óbuda valamilyen külön sziget legyen Budapesten belül, úgyhogy inkább azon dolgozom, hogy méltó fényében ragyoghasson. Azon, hogy amikor Budapestről beszélnek az emberek, gondolataikban Óbuda valahol az a hangulatos, kis gyöngyszem maradjon, amely mindig is volt.